Félresikerült bűbájaim

Tegnap a buszon ülve hirtelen az arcomba tolta magát egy alacsony, kicsit duci, kicsit béna pasi a következővel: „Szia, adhatok egy telefonszámot? Nagyon csinosnak talállak.”

 Hirtelen szóhoz sem jutottam, többen is odakapták a fejüket, aztán hirtelen elintéztem annyival, hogy köszönöm, de van barátom. Közben pedig haragot éreztem. Nem csak azért, hogy mi az, hogy Ő ad telefonszámot, hanem azért is, mert nem értettem, hogy hogy mer egyáltalán hozzám szólni.

Nem értettem, hogy egy –ilyen- férfi, hogy mer minden előzmény (értsd, egyértelmű jelzések, szemezés,stb) nélkül leszólítani egy –ilyen- nőt.

Félre ne értsétek, nem gondolom, hogy én valami elérhetetlen, megközelíthetetlen, tökéletes nő lennék, akit földi halandók meg sem közelíthetnek. Sőt.

De bennem valahogy él egy ’amilyen szintű vagyok én, olyan szintű legyen ő is’ elv.

Teljesen logikátlan lenne? Nem létezhet egyfajta önértékelés, ahol magunkat elhelyezzük egy képzeletbeli skálán, és ahhoz mérten válogatunk? Azaz nem adjuk lejjebb, de nem is fűzünk nagy reményeket egy nálunk sokkal nagyobb kaliberű másik ember esetében?

Szerintem sokunkban kimondatlanul is van egy ilyen viszonyítás. Azaz nem merünk próbálkozni, vagy csak félve teszünk lépéseket egy olyan embernél, akit nálunk sokkal jobbnak, tökéletesebbnek, menőbbnek látunk, és élből elutasítunk valakit, aki ránézésre vagy első hallásra nem üti meg a lécet.

Felszínesség lenne? Valamilyen szinten igen. Jogos? Annak lehet mondani. Egyedülálló? Szerintem egyáltalán nem.

Mégis azóta ezen gondolkodom: hogy fel voltam háborodva, hogy hogy mer így hozzám szólni. Hogy nem nézett végig magán, és nem nézett aztán végig rajtam, és nem gondolta egyből úgy, hogy nem vagyunk egy súlycsoport. Lehet, szégyellnem kellene magamat, de nem teszem. Mégpedig azért nem, mert pontosan tudom, hogy én fordított helyzetben nem venném a bátorságot.

Hm, lehet, hogy igazából ő bátor volt.

Én mernék bátor lenni?

Nem, úgyhogy azt hiszem, mostantól bámulattal tekintek vissza arra a kissé esetlen, duci, furcsa pasira. Nem jött be, de megpróbálta. Biztos nem vette a szívére. De legalább megpróbálta.

Azért én továbbra is a saját súlycsoportomban keresgélek. 

Ma fogtam magam, kitoltam a mellemet és a fenekemet, behúztam a hasamat és úgy jártam-keltem.

Folyton így kellene, de nem szokott menni. Mindig zavart, hogy D-s melleimet mindenki megnézi. Ezért kialakult egy kissé görnyedt testtartás, amivel úgy gondoltam, kicsit takarhatom. Aztán csodálkozom, hogy fáj a hátam.

A mai peckes járásomnak pedig bámulatos eredménye lett. 4-en szólítottak le, rengetegen megnéztek, és úgy éreztem, vonzó nő vagyok. Hm, nem volt rossz.

Jó lenne, ha minden napom ilyen lenne. Ha minden nap képes lennék büszke lenni magamra. Ha minden nap egyenes gerinccel, felszegett fejjel vállalhatnám önmagamat.

Jó lenne. Majd igyekszem.

Egy vicces momemtumról meg majd holnap. 

Elég nehezen viselem a nyári szünetet. Anno mindig arra gondoltam, hogy milyen jó tanárnak lenni, hisz ott az egész nyári szünet, de most rá kellett jönnöm, hogy annyira mégsem jó.

Egyrészt ha nem tanárokkal van az ember körülvéve, a többiek mind dolgoznak napközben. Így az ember járhat egyedül múzeumba, könyvtárba, kávézóba, aludhat délig, úszhat egyet, de ezek egy idő után rém magányossá teszik az embert.

Másrészt z idő teljesen kicsúszott a kezeim közül. Hajnali 1-2ig fent vagyok, aztán délig alszom, nem tudok időben elkészülni, csak húzom-halasztom az elintéznivaló dolgokat.

Van pár magándiákom, legalább ők némi kötelezettséget jelentenek.

Van egy csajszi, akit németre tanítok, nagyon aranyos, de sosem tanulja meg rendesen a szavakat, és így azért kicsit nehéz…

Vagy egy srác meg egy lány, velük holnap kezdek. Gyakorlatilag tök kezdők angolból, és heti egyszer másfél óra alatt akarnak megtanulni bármit is… Eléggé reménytelen.

Szintén szerdán kezdek egy másik lánynál, neki szeptember végéig kell üzleti angolul társalgási szinten beszélni. Kicsit helyre kell majd tennem, mert ő az intenzív tanulást úgy gondolja, hogy én heti egyszer angolozok vele, aztán sok házit adok. A beszélgetést hogy gondolta gyakorolni?? Házi feladatként beállítom a tükör elé és beszélgetnie kell saját magával, vagy mi? Kicsit el van tévedve. Mindeneste szerdán meglátom, milyen szinten is áll, aztán ha olyan, muszáj lesz meggyőznöm a heti legalább 2x másfél óráról…

A nővérem hetente kétszer másfél órára jár hozzám. Teljesen újrakezdő, de nagyon szépen halad.

A volt kolléganőm is szeretne tanulni, vele majd még egyeztetnem kell, meg még ketten említették, hogy akarnának. Nem lenne rossz, mert egyrészt lekötne, másrészt anyagilag sem jönne rosszul.

Augusztusban meg már úgyis táboroztatok meg osztályozó vizsgáztatok, így akkor már legalább tényleg le leszek foglalva. Uh, nagyon várom már.

Ma gondoltam egyet, és szétkaptam a lakást.

Polcot toltam, kanapét húztam, könyveket pakoltam, szőnyeget mozgattam, a végeredmény meg egy igazi kis kuckó az erkély előtt, ahova leheveredhetek olvasni, zongorázni vagy zenét hallgatni. Már most imádom.

A hétre várható egy IKEA túra, csak kell valaki, aki autóval hoz-vissz. Szükség lenne egy új kisszőnyegre, egy fiókos szekrényre és egy állólámpára.

A kuckóm felé akarok egy emlékfalat is, szerintem egy nagy hungarocellt (hm, honnan szerzek olyat) bevonok egy fehér anyaggal és azt felrakom. Arra meg mindenféle képet, kupakot, levelet, szárított rozsát teszek, azaz mindent, ami egy kicsit is fontos nekem. Csomó ilyen elrakott bizbaszom van, legalább lesz értelmes helyük.

Festeni is szeretnék, így szerintem holnap beszerzek egy olajfesték alapszettet, ecseteket, alapvásznat, aztán nekiállok kísérletezgetni. 

Szegény M-et meg szétszivattam. Már hónapok óta nem beszéltem vele, elegem lett a folytonos rinyálásából meg nyálcsorgatásából. Így mikor most megkeresett, beadtam neki, hogy Fellengzőssel járok, sőt meg is kérte a kezem. Tudom, mennyire utálta Fellengzőst, így külön öröm volt érezni rajta, hogy mennyire csípi a szemét a dolog. Azóta is keresgél néha, de olyankor csak még mondok valamit, amitől megint elmegy a kedve az újabb kommunikációtól. Gonosz dolog, de én marhára élvezem. Örülnék, ha végleg békén hagyna azzal a búval baszott lelkével...

Kérdés: Miért ne egyél az asztalon hagyott gumicukornak látszó tárgyból?

Válasz: Mert utána habozni fog a szád!

Anyuval és nővéremmel épp azon csevegtünk, hogy valamelyik bevásárlóközpontban az izraeli körömápoló-eladók iyen kis szappancsíkokkal állítanak meg, amiknek tutkóra gumicukor szaguk és kinézetük van. Anya ki is tett kettőt a táskájából az asztalra.

No apám később arra járt, és lenyomott egyet, majd megjegyezte, hogy furcsa az íze.

No így esik az meg, hogy fetrengve röhögsz a konyha padlóján, és hogy apád a csapnál próbálja kimosni habzó száját.

Well deserved. 

És, neked hogy-hogy nincs senkid? –Hangzik el mostanában egyre gyakrabban az idióta kérdés, amire én csak széttárom a karjaim, ahelyett, hogy nekiállnék hosszan ecsetelni, hogy minderről mi a véleményem. Vagy ahelyett, hogy nemes egyszerűséggel behúznék egyet az illetőnek. (esetleg ahogy egy facebook csoport is tanácsolja, vissza kellene kérdeznem, hogy és, hogy-hogy neked van?)

Mert hát természetes, hogy ez a kérdés két fajta embertől jön rendszeres időközönként. Vagy attól a lánytól, akinek a szipcsi-szupcsi élete már-már elhalványodik a gyűrűsujján virító arany eljegyzési gyűrű fénye mellett, vagy attól a lúzer vagy ronda, vagy ezek kombinációjával rendelkező hímtől, akinél megütöttem a „sunáznám” szintet.

No, kedves kérdezők, hogy miért nincsen? Nagyon egyszerű. Akinek kellenék, az nekem nem kell, az a ritka példány, aki pedig éppenséggel nekem jöhetne, annak meg én nem kellek. Így megy ez most már hosszú-hosszú ideje.

Fene a pofámra, hogy nem elég nekem, ha sok pénze van az illetőnek. Már rég egy kis Audiban mereszthetném a fenekemet. Sőt, sajnos az sem tetszik, ha úgy néz ki az emberünk, mintha most szökött volna Tökölről. Mi több, ha tele van firkálva, netán ki van gyúrva, esetleg hájas-tokás, az sem nyerő. Szandiban flangál? Storno. Inggallér felhajtva, feszülős farmer- krokodilbőr cipő, Rioból épp hazaérkező= röhögés a képbe. Nyámnyila anyámasszony katonája húzz el innen. Beképzelt, egoista kihanemén, esélyed sincsen. Aranyos, de csúnyácska srác a szomszédból: édes vagy, de van barátom.

Soroljam még?

A fenenagy válogatásommal kiszórtam a férfiak 95%-át.

Lássuk a megmaradtat: Az egyiknek a szőke, 45 kilós lányok jönnek be olyan miniszoknyával, amiben megmondod, milyen színű bugyit vett fel aznap. A másik egy lúzer szar alak, aki 31 évesen is fesztiválról fesztiválra jár, és egyik nap közli, hogy te leszel a felesége, a következő nap meg kidob. A harmadik egy budai kis köcsög, aki jó dolgában nem tudja, hogy mit csináljon, így életképtelen mivoltát némi chlamydiával megfűszerezve ivászattal és ostoba filozofálgatással tölti ki. Aztán ott van egy másik, akinek csak az számít, mit mondanak a haverjai, amaz meg mindenben csak a hibát keresi, míg magát tökéletesnek gondolja.

Hát ez a kereslet-kínálat jelenlegi állása.

Szóval kedves barátom. Hogy miért vagyok egyedül? Egész egyszerűen szar mindenki, aki meg jobb, az meg idióta. Természetesen én tökéletes vagyok.

No ma folytattam a nagytakarítást...

Kb 10 embert töröltem msnről, velük már hónapok, ha nem évek óta nem beszéltem.

Fellengzős is felcseszte az agyamat, így megelégelve bunkó és lekezelős stílusát, ő is a tiltott és törölt listára került. Remélhetőleg, most már véglegesen.

Holnap mesélek... 

Mai álmomban a születésnapi bulimon nagy szerényen csak a fél sztárvilág vett részt, kezdve Gábor Zsazsától, Demi Mooron át Dustin Hoffmanig. Ott voltak a barátok, volt svédasztalos állófogadás, amit egy hollywoodi ismerősömtől kaptam ajándékban, volt catering és énekes is. Nem hiába, nem aprózom én el.

Az már más kérdés, hogy fél6kor felébredtem, negyed7kor pedig kivetett az ágy ENGEM, aki mostanáben délig is képes aludni. De a munkára nem tudom rászánni magam, így hát zenehallgatással és a facebookra youtube videók belinkelésével cseszem el az időmet.

Jah, az milyen már, hogy fél év után veszem észre, hogy konkrétan a lakássomal szemben van egy bazinagy CBA, csak jól eldugva, én meg 20 percet sasszéztam idáig a Sparba? :D Mondtam is a nőnek, hogy jól elbújtak, mire megjegyezte, hogy már más is mondta nekik. Legalább most már nem külön program bevásárolni, amit amúgy is ki nem állhatok.

Meg kellene tanulnom oroszul.

Ezek szerint bele kell törődnöm, hogy magassarkú=kínzás?

Vettem a Zarában egy gyönyörű bézs magassarkút, nyitott orral, nagy masnival az elején. Persze rögtön fel is vettem. Az egy dolog, hogy a Keletiig jutottam, és a tűsarok máris beragadt a rácsba, de mire az étterembe értem, ahol a lányokkal ebédeltünk, addigra sírni tudtam volna. No azóta begyógyultak a sebek a kisujjaimon, így ma ismét megkísérlem a felvételét. Most 5 perce van a lábamon a lakásban, de hmm. Szerintem viszek váltócípőt magammal.

Most komolyan. Mennyit kell költenem egy cipőre, hogy az kényelmes is legyen? Vagy a sholl gyógypapucsosokon meg a flipflop/balerinacipő/sportcipő szentháromságon túl nem is létezik kényelmes cipő?

Bezzeg a deichmanos 5000 forintos, kissé már agyonhordott magassarkúmban még simán végigtáncolok egy estét. Csak szegény meg már annyira viseltes, hogy nappa, szoknyához már nincs pofám felvenni. Ez a cucc meg háromszor annyiba került, a talpa kényelmes is, de az orra... ejj.

Valakinek márkatippje esetleg? Olyan magassarkú kerestetik, ami nem szedi szét  a lábam. Az ár most nem érdekes.

Visszaolvastam a tegnap esti bejegyzésemet, és olyan érzés, mintha egy 15 éves kis fruska írta volna, aki örül az édi-bédi új ruhácskájának.

Ezúton is elnézést kérek, kicsit feldobott állapotban voltam...

Új szokásom esténként, mondhatni éjszakánként kiülni az erkélyre a géppel. Persze ilyenkor mivel a gép az arcomba világít, én nem látok semmit, ellenben engem gondolom jól ki lehet venni. No tegnap vettem észre, hogy a szemközti ház teraszán meg 3 srác ül, akik hajnali 1kor átszóltak, hogy hogy hívnak, mit csinálok, én vissza. Vicces volt, ahogy kiabáltunk át egymásnak, majd megszakadtam a nevetéstől. Aztán csendre intettem őket, mert ilyenkor mindenki aludna. Megbeszéltük, hogy ma folyt. köv. :)

Oh, és közben van valaki, aki miatt végre újra 5ször átöltözöm, ha tudom, hogy vele fogok találkozni. És tegnap is tett egy olyan megjegyzést, ami arra utal, hogy talán ő is jobban izgul, ha engem lát. Mindenesetre a barátai már teljesen odavannak értem, úgyhogy Stage 1 cleared. Sátáni kacaj...